• img
img

Fitt, egészséges nemzetért

Tárt kapus program

Ingyenes sportolási lehetőség a Pécsi Kajak-Kenu Clubnál a Tárt kapus program keretein belül. Érdeklődjön a sporttabor@orfu.hu e-mail címen.

A pécsi kajak-kenu

Rólunk

A kajak-kenu sportot leginkább a generációkon átívelő sikersorozatok, látványos, sportszerű küzdelmek, évtizedes értéket és hagyományok jellemzik. Hazánk legkiemelkedőbb és legeredményesebb sportága. Az 1980-as moszkvai játékok óta minden olimpiáról aranyéremmel térnek haza az ország kiemelkedő versenyzői, ezért is fontos az utánpótlás fiataljainak a támogatása. Baranya megyében több mint 50 éve van lehetőség a kajak-kenu sportot űzni a Pécsi Ércbányász, a PVSE, a PMSC és a Pécsi Kajak-Kenu Club színeiben, köszönhetően id. Csaba Andrásnak, aki 1970-ben a Pécsi a sporthivatal megbízásából alapítója volt a sportágnak. A több névváltozáson átesett szakosztály rengeteg válogatottat és utánpótlás bajnokot nevelt a sportágnak és országos versenyeket is rendezett.

img

A sportág helyi fennállása óta 35 magyar bajnoki címet, 13 IBV dobogós helyet, 2 Universiade harmadik helyet, egy ötödik és egy hatodik helyet, Felnőtt Világbajnokságokról két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet, Felnőtt Európa-bajnokságokról 2 arany- és egy bronzérmet, Egyetemi Világbajnokságról két 3. egy 4. 6. és 7. helyezést, egy Quadratlon világbajnoki címet, Ifjúsági EB-ről egy 7. és 8. helyezést, Olimpiai Reménységek Viadalairól két 1. hét 2. három 3. két 4. két 5. és egy 8. helyezést szerzett, számtalan Vidék bajnoki győzelem és sok más eredmény mellett. Az egyesület edzői, ifj. Csaba András, Pozsgai Tamás, Domonkos István és Sánta Viktor az egész utánpótlás pályafutásukat végig kísérve neveli a fiatal sportolókat.

A csapat

Tagjaink

Gyermek U11 korosztály

img
Batki Zalán (2013)

Gyermek U12 korosztály

img
Bauer Máté (2012)
img
Molnár Ákos Csegő (2012)

Kölyök U13 korosztály

img
Csizmár Krisztián Nátán (2011)
img
Gergely Ábris (2011)
img
Kiss-Szabó Ádám (2011)
img
Lalljee-Solymár Kavi (2011)
img
Mislyenácz Milán (2011)
img
Németh-Kis Panka (2011)
img
Sallai Bálint (2011)
img
Tordai Lőrinc (2011)

Kölyök U14 korosztály

img
Batki Csenge (2010)
img
Gerencsér Botond (2010)
img
Papp Dániel (2010)
img
Prisztács Emilia (2010)
img
Salamon Vencel (2010)
img
Szalai Dávid (2010)
img
Tábori Endre (2010)

Serdülő U15 korosztály

img
Lalljee-Solymár Rahul (2009)
img
Ornódi Márk (2009)
img
Szalai Bálint (2009)
img
Tordai Vince (2009)
img
Tóth-Szantágh Gellért (2009)
img
Végh Soma (2009)
img
Zeller Hunor (2009)

Serdülő U16 korosztály

img
Csökli Bence (2008)
img
Gelencsér Zsombor Ákos (2008)
img
Krommer Szofi (2008)
img
Martinka Máté (2008)
img
Nasir Piroz Bence (2008)
img
Szokits Levente (2008)
img
Tavi Kristóf (2008)
img
Vásárhelyi Gergő (2008)

Ifjúsági U17 korosztály

img
Bauer Benedek (2007)
img
Létai Tamás (2007)
img
Óbert Panna (2007)
img
Rabb Olivér (2007)
img
Szebeni Álmos (2007)
img
Üveges Bendegúz (2007)
img
Vadászi Hanka (2007)
img
Vázsonyi Jakab (2007)
img
Weiling Zalán P. (2007)

Ifjúsági U18 korosztály

img
Béla Barnabás (2006)
img
Csapláros Anna Katinka (2006)
img
Kámory Zsófia (2006)
img
Kocsis M. Zénó (2006)
img
Poppe Tamás (2006)
img
Sárdy Márk (2006)

U23 korosztály

img
Csizy Dávid (2005)
img
Gazsó Virág (2005)
img
Kompák Attila (2005)
img
Raffay Soma (2005)
img
Stix Marcell (2005)
img
Széphelyi Dóra (2005)
img
Szmrtyka Hannah (2005)
img
Tavi Johanna (2005)
img
Vázsonyi Benedek (2005)
img
Burján Zita (2004)
img
Holczer Ákos (2004)
img
Krikler Zalán (2004)
img
Mayer Gergő (2004)
img
Pörnecz Dávid (2004)
img
Szűcs Márton (2004)
img
Weiling M. Vendel (2004)
img
Ratkovics Csenge (2003)
img
Szegedi Julia (2003)
img
Krikler Zsombor (2001)

Felnőtt - Master korosztály

img
Szmrtyka Rebeka (2000)
img
Füzi István (1993)
img
Fodróczi Vilmos (1991)
img
Kugler Attila (1986)
img
Domonkos István (1978)
img
Fekete László (1975)
img
Sánta Viktor (1974)
img
Meiszterics Luca ()
img
Szigethy Virág ()

A csapat

Edzőink

ifj. Csaba András - PKKC
ifj. Csaba András

csabaandras82@gmail.com

06 20 22 92 025

Pozsgai Tamás - PKKC
Pozsgai Tamás

pozsgaitamas76@gmail.com

+36 20 216 1000

Domonkos István - PKKC
Domonkos István

idomonkos35@gmail.com

+36 30 391 8862

Sánta Viktor - PKKC
Sánta Viktor

viktor.santa74@gmail.com

+36 20 338 0900

img

Sport

Szabadidő és tömegsport

Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries.

Média

Cikkek rólunk

img
A PKKC remekelt a vidékbajnokságon | BAMA

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánról elnevezett akadémiának a PKKC vezetőedzője, ifjabb Csaba András lett a menedzsere.

img
Bajnoki címet szerzett a PKKC-s serdülő trió | BAMA

 Kitettek magukért a Pécsi Kajak-Kenu Club fiataljai Szolnokon, a serdülő, ifi és U23-as korosztálynak rendezett országos bajnokságon.

img
Ötszörös angol bajnok a pécsi tanár úr, aki most végre nyert itthon is | Pécs Aktuál

A masters versenyeken mindenki bizonyítani akarja, hogy van még cucc a pincében – olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok álltak rajthoz a kajak-kenusoknál.

img
Ami Popeye-nek a spenót, az Holczernek a kolbászos szendvics | Pécs Aktuál

Kajakban és matekból egyaránt szinte verhetetlen a tizenhat éves pécsi fiatalember, Holczer Ákos.

Üzenet küldés

Kapcsolat

img
ifj. Csaba András
Telefonszám:

+36 20 22 92 025

Email:

csabaandras82@gmail.com

Közösségi média